Öngondoskodás egyenlő túlélés!
Szeptember végén részt vettem a BEMER Nemzetközi Orvos kongresszusán.
Nagyon meggyőzőek voltak az előadó orvosok eset tanulmányai.
Rainer Klopp professzor úr mikrokeringésről tartott vibráló dinamikus előadása még civilként hallgatva is érthető volt.
Engem azonban mégis a globális egészségüggyel foglalkozó előadás érintett meg, mert egy szélesebb kontextusba helyezve láthattam rá két kedvenc témámra az egészségre és az informatikára.
Megdöbbentő volt tudatosulni azzal a ténnyel, hogy az emberiség egészségügyi állapotának romlása, már a közeljövőben olyan mértékű lesz, hogy a mai módszerekkel, a mai protokollokkal a világ összes pénze nem lesz elegendő arra, hogy mindenkit kezelni, pláne gyógyítani lehessen.
Ez nyilvánvalóan egy fenntarthatatlan folyamat.
Mi fog velünk történni?
Az egészségügynek egy teljes átalakuláson kell keresztül mennie, és nem csak Magyarországon. Ezt a hordható technikai eszközök, valamint a mesterséges intelligencia megjelenése fogja kikényszeríteni, és egyben egy megoldást is adni, de nem csak az orvosok, de a betegek és prevenciót fontosnak tartók számára is.
Márpedig ha a megelőzésre nem fordítunk kellő figyelmet, akkor könnyen a rossz oldalon találhatjuk magunkat, ahol egy fájdalmas vegetáló és megrövidült élet vár ránk.
Édesapám mondta 85 éves korában, „hogy tudod fiam az a baj, hogy már nincs íze az életnek,” nem mindegy, hogy ezt mikor érezzük, vagy érezzük e egyáltalán.
Az egészségi állapotunkért az elkövetkező időkben a felelősség nagymértékben az egyénre, tehát ránk hárul, tehát mindenkinek saját magáért kell felelősséget vállalnia az egészsége tekintetében is.
Az a közfelfogás, hogy „ha majd beteg leszek, elmegyek az orvoshoz és az majd meggyógyít,” aki már volt beteg annak ez a megállapítás sokszor nevetségesnek, rosszabb esetben morbidnak tűnik.
Nem azért mert nem jó orvosaink vannak, hiszen ők mindent sokszor erőn felül is megtesznek értünk, hanem azért mert kénytelenek egy rossz rendszerben dolgozni.
Hogyan tovább?
A hordható monitoring eszközökkel már ma is tudjuk követni a vérnyomásunkat, pulzusunkat, a mély alvási fázisainkat, stb. Hamarosan lesz vércukor, alkoholszint mérés, stb. és csak a fantázia szabhat határt, hogy ez a dolog hová fog fejlődni, DE A LÉNYEG NEM EZ!
A hordható eszközök információ halmaza, valamint a szoftverekbe beprogramozott orvosi tudás és tapasztalat jobb és pontosabb diagnózist fog tudni adni, mint maga az orvos, ez lesz az Orvosi Mesterséges Intelligencia.
Azzal azért legyünk tisztában, hogy ez nem egy távoli vízió, ugyanis a globális szoftvergyártó cégek óriási erővel dolgoznak ebben a témában, ezért ez közelebb van, mint gondolnánk.
Az informatika és az elektronika azonban nem csak modern diagnosztikai eszközöket ad a kezünkbe, (hiszen mit érünk azzal, hogy ha az okos kütyünkön megjelenik az az üzenet, hogy 1 év múlva infarktust fogunk kapni) hanem megoldásokat is.
Mi lesz a megoldás?
Ma az egészségügyben a legdinamikusabban fejlődő ágazat az elektorgyógyászat.
Ma ez az a terület, amit a hivatalos egészségügy a kemikália és a sebészkés mellet befogad.
Ma már több ilyen eszköz is van, azonban olyan, amit haza is vihetünk, jelen pillanatban csak egy ilyen létezik az pedig a német BEMER AG által gyártott érterápiás készülék.
Ez az orvostechnikai eszköz biztosította terápia egy jó megoldás lehet, amivel képesek leszünk megfelelni a 21. század egészségügyi kihívásának, az ÖNGONDOSKODÁSNAK.
A BEMER az öngondoskodás első, és mindenki számára elérhető orvostechnikai eszköze.
Fontos még tudni, hogy ma az orvostudomány egyik legkutatottabb területe a mikrokeringés, ugyanis a legtöbb betegség természetes következménye a mikrokeringés sebességének a romlása. A legújabb kutatások szerint pedig azt bizonyítják, hogy a különböző betegségeknél már a kialakulása előtt 5-7 évvel romlik a mikrokeringés állapota.
A BEMER Professional a betegségek több mint 90%-ában bizonyítottan (Placebo kontrollált dupla vak tesztek) képes minőségi javulást elérni a mikrokeringés javításán keresztül.
Mucsi Sándor
+36 20 9343 073