A diabéteszes polineuropátiában (a perifériás idegek rendellenessége, amely fokozhatja a fájdalmat, tűszúrásszerű érzést kelthet, a kéz és a láb égését vagy zsibbadását okozhatja) szenvedő betegeknél a néhány héten keresztül alkalmazott BEMER terápia sikeresnek bizonyult, mivel jelentősen javította a szubkután mikrokeringés és az immunrendszer működését.
Egyéb tanulmányok igazolták, hogy a konzervatív járóbeteg-kezelésben részesülő cukorbetegek – akiket 27 napos BEMER terápiának vetettek alá – fájdalomérzete jelentősen csökkent a kontrollcsoportba tartozó cukorbetegekéhez képest. Ennélfogva lehetővé vált a lassú sebgyógyulás gyorsítása.
Holisztikus terápiás megközelítésben a BEMER fizikai érterápia kifejezetten alapvető kiegészítő kezelésnek tekinthető az anyagcsere-rendellenességek (pl. diabetes mellitus) terápiájában és a metabolikus szindróma megelőzésében, különösen a stresszel és mozgáshiánnyal jellemezhető modern időkben.
Diabetes mellitus
A diabetes mellitus betegség azóta terjedt el, amióta valaki a „század járványa” megnevezéssel illette. A számadatokat vizsgálva gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy ez a név nem teljesen alaptalan. Az OECD szerint a cukorbetegség gyakorisága 2010-ben átlagosan 6,5% volt (Hollandiában 5,3%, Franciaországban 6,7%, Németországban 8,9%, míg az USA-ban 10,3%). Az IDF (International Diabetes Foundation – Nemzetközi Diabétesz Alapítvány) információ alapján 2030-ra ez a szám várhatóan 13%-ra fog nőni Németországban. A betegség kor függvényében való előfordulását vizsgálva azt mondhatjuk, hogy a kor előrehaladtával a gyakoriság nő. A DEGS tanulmány eredményei például azt igazolták, hogy a 40–49 éves populációban a férfiak 2%-a, míg a nők 4,5%-a szenved cukorbetegségben. A 70–79 éves korosztályban ez az arány már megközelíti a 22%-ot. A betegségben szenvedők nagy részaránya miatt az egészségügyi rendszerre háruló költségteher természetesen hatalmas. A CoDiM tanulmány eredményei például azt támasztották alá, hogy Németországban a cukorbetegség közvetlen évi költségei meghaladják a 30 milliárd eurót.
A diabetes mellitusra (jelentése: „mézédes átfolyás”) vagy 2. típusú cukorbetegségre egyszerűen csak cukorbetegségként szokás hivatkozni. Ez az anyagcsere-rendellenesség az ún. „metabolikus szindróma” része, amely a fő felelőse az érelmeszesedés (az artériák megkeményedése) és a szívkoszorúér-betegség (a koszorúerek rendellenessége) kialakulásának. A cukorbetegségen kívül a következő tényezők képezik a szindróma részét: Hasi elhízás, magas vérnyomás (hipertónia), és kóros vérzsírszint (diszlipidémia). A szindróma előfordulási gyakorisága a német felnőtt populáció esetében kb. 20% a nőknél és 25% a férfiaknál. Mivel számos tényező játszik szerepet a betegség kialakulásában, a túlzott kalóriabevitel, a szegényes étrend és a mozgáshiány említhető a főbb okok között. Ezért tekinthető a cukorbetegség kockázati tényezőjének a túlzott ételfogyasztás, a túlsúly, az android zsíreloszlás (a szír túlnyomórészt a törzs körül rakódik le, ún. „alma forma”, amely főként férfiaknál figyelhető meg), az életkor és valójában a mozgáshiány.
Mit okoz a cukorbetegség a szervezetben?
A megnövekedett kalóriabevitel gyakran magasabb vércukorszintet eredményez, ami a hasnyálmirigyet arra készteti, hogy megpróbáljon több inzulint termelni. A hasnyálmirigy egy 70-100 g tömegű szerv, amely az epevezetékkel együtt, a gyomor kivezető nyílása alatt a C formájú nyombélbe torkollik. Alapvetően két sejtstruktúrából áll, amelyek fő feladata a szénhidrátok, zsírok és fehérjék megemésztése. Az egyik az exokrin (külső elválasztású) mirigy (az exokrin jelentése: „kifelé adagolás” – ebben az esetben az emésztőtraktusba), amely lúgos kémhatású emésztőnedvet termel. Ez az emésztőnedv többek között a zsírok és fehérjék emésztésére alkalmas kulcsfontosságú enzimeket tartalmaz.
A második struktúra az endokrin (belső elválasztású) mirigy (az endokrin jelentése: „befelé adagolás” – ebben az esetben a vérbe), amely szigetszerűen elhelyezkedő béta-sejtekből áll (innen a név: „inzulin”, ami a sziget latin megfelelőjére utal). A szerv normál esetben naponta kb. 2 mg inzulint termel. Ez a hormon alapesetben a cukrok, aminosavak és zsírok testi sejtekbe történő szállításáért felelős, ennélfogva gyakran „tároló hormon” néven is szoktak rá hivatkozni. Évek, ill. évtizedek elteltével ugyanakkor a hasnyálmirigy kimerül a nagy mennyiségű inzulin szintézisétől, és a vércukorszint emelkedni kezd. Noha ez inzulinfüggő cukorbetegség, megfelelő étrenddel és mozgással kordában tartható, számos betegnek azonban inzulininjekcióhoz kell folyamodnia.
Diagnózis
A cukorbetegek mintegy 90%-a 2. típusú cukorbetegséggel küzd. Ezeknél a betegeknél rendszerint évek óta fennállt a betegség annak tényleges diagnosztizálása előtt, mivel – különösen kezdetben – a betegség jellegtelen tünetekkel társul, pl. fáradtság, gyengeség, látásromlás és fertőződési hajlam (a gyakori húgyúti fertőzést is ideértve). A fogyás ritka tünet, míg a fokozott szomjúság és vizeletürítési kényszer csak akkor figyelhető meg, ha a vércukorszint rendkívül magas. Ennek tudható be, hogy a 2. típusú cukorbetegség diagnosztizálására gyakran véletlenül kerül sor.
Diabetes mellitus, 1. típus
Az egyéb típusok egyike az 1. típusú diabetes mellitus. Itt a hasnyálmirigy gyakran túl kevés inzulint termel vagy egyáltalán nem termel. Ezen rendellenességtípus okai még nem teljesen tisztázottak. A feltételezett okok közé tartoznak a következők: genetikai tényezők, autoimmun reakciók, környezeti terhelés vagy vírusos fertőzések. Az 1. típusú cukorbetegség meghatározó tünete a néhány hét alatt bekövetkező látványos fogyás. További tünetként említhető a kiszáradás, az állandó szomjúságérzet, a gyakori vizelés, a hányás és alkalomszerűen vádligörcs és hasi fájdalmak. Általánosabb tünetként jelentkezhetnek a következők: fáradtság, enerváltság, látásromlás, csökkent koncentráció és fejfájás.
Cukorbetegek életkilátásai
A cukorbetegek életkilátásait egyértelműen meghatározzák a következményes rendellenességek. Azok a betegek, akik alkalmas javaslatokat (alapterápia: megfelelő étrend + testmozgás) követve megfelelő életmódbeli változásokat eszközölnek, jelentősen csökkenthetik a következményes rendellenességek kialakulásának valószínűségét, és így életkilátásai számottevően javulnak. A cukorbetegek célja végső soron a vércukorszint és a HbA1c-értékek csökkentése. Egyszerűen fogalmazva a HbA1c-érték a sejtek és sejtmembránok cukorszintjéről szolgáltat információt. A magas vércukorszint magas HbA1c-értékekkel jár együtt, ennélfogva jelentősen megnő az esélye annak, hogy a beteg következményes rendellenességekben fog szenvedni. Ha az alapterápia nem hozza meg az elvárt eredményt, azaz nem sikerül elérni a megcélzott HbA1c-értéket, akkor gyógyszeres terápiához kell folyamodni, és szájon át alkalmazandó, cukorbetegség kezelésére alkalmas gyógyszert kell szedni. Ha ez a terápia is kudarcot vall, akkor a végső megoldás az inzulinos kezelés.
Vegyen részt a következő előadásunkon, vagy kérje tájékoztató anyagunkat!
Tel: +36 20 533 0135