Pihenőszoba a munkahelyen

„Képtelenség napi 8-10 órában folyamatosan dolgozni. A tudományos megfigyelések igazolják, hogy megfeszített figyelemmel is legfeljebb 1-1,5 óráig képes magas hatékonysággal dolgozni egy ember, és ezt követően önkéntelenül is lankad a figyelme, romlik a teljesítménye” – mondja Kiss István tanácsadó szakpszichológus.

Amikor úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk már több információt, befogadni, feldolgozni, amikor elfutnak mellettünk a szavak, hirtelen kihagy a figyelmünk, ha ilyenkor nem kapunk lehetőséget a pillanatnyi lazításra, ebben esetben sokkal könnyebben hibázunk,

A pihenés és kikapcsolódás a munkahelyen, elsőre furán hangzik, de ma már bizonyított, hogy a stressz csökkentése javítja a teljesítményt.

 A pihenőszobák kialakítása már nem csak a nagyvállalatok privilégiuma. Az erre áldozott pénz nagyon gyorsan megtérül. A kutatások kimutatták, hogy azok a dolgozók, akik rendszeresen „megfelelő” szünetet tartanak munkájukban, napról napra hatékonyabban dolgoznak.
A „szünethelységekben” mint például a konyha ahol kávézgatni, vagy a dohányzásra kijelölt helyen ahol cigizni, és facebookozni szoktak, (ilyenkor a szünetekben az időt figyeljük, és azt mondjuk magunkban „ na még 3 perc és mehetek vissza dolgozni” ) nos ezek a helységek és tevékenységek teljesen  alkalmatlanok a stressz oldásra és a feltöltődésre, mert kontraproduktivak, és nem inspirálnak.

A pihenő szobák kialakításnál több szempontot is figyelembe kell venni, nem elég egy kényelmes fotel, egy csocsó asztal, akvárium, stb, Ma már ez külön felkészültséget igényel. Mi ebben is segítünk.

A pihenőszobák kialakításánál a legfontosabb szempont a stressz csökkentése, ennek ma leghatékonyabb módja a BEMER terápia bevezetése.

8 perc kezelés és felfrissülve folytathatja a munkáját a munkatársunk.
Ezt a terápiát egy svájci gyártású készülék biztosítja, mely a mikrokeringés fokozásával ér el eredményeket.
Ez az orvostechnikai eszköz ennél sokkal többre is képes.
Egyénre szabott kezelésekkel hatékonyan tudjuk kezelni a különböző fájdalmakat (derék, vagy fejfájást), magas vérnyomást stb.

Mucsiné Suba Éva
+36 20 9343 073

Stresszoldás vállalati környezetben, ez a mi specialitásunk.

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet