Kedves Olvasó!
A nevem Harsányiné Erika és hadd meséljem el röviden a mi Bemer készülékünk történetét, ahonnan új irányt vett fel az életünk.
Először Sándorral beszélgettünk a jelenlegi helyzetünkről, beszámoltunk az egészségi állapotunkról, majd ő is beszélt a Bemerről, a hatásairól, ezt követően pedig nem volt kérdés, hogy nekünk ez a terápia kell, és ezt jeleztük is.

Timike kezelési programot ír.
Három napon belül el is hozta otthonunkba a készülékünket. Egészségpénztáron keresztül rendeztük a dolog pénzügyi oldalát, így a 20%-os adó-jóváírást is igénybe tudtuk venni.
A férjem kezdődő cukorbetegségét szeretnénk kordában tartani, ez a fő célunk a Bemer készülékkel. Egészségügyi dolgozóként sajnos ismerem a betegség alattomos természetét, elolvastam az orvosi esettanulmányokat és ezt követően döntöttem a BEMER terápia mellett.
Én sokszor vagyok éjszakai műszakban ezért az alvással töltött idő sajnos kevesebb mint amire a szervezetemnek szüksége lenne. A terápiával szeretném alvási időmet jobban kihasználni elsősorban a regenerálódásomat szeretném hatékonyabbá tenni.
Sándor több mint két órát töltött az otthonunkban, mindent elmondott a készülék használatáról, a család minden tagjának megtanította a működését, még az 5 éves kislányunknak is, aki nagyon büszke volt rá, hogy egy ilyen komoly orvosi eszközt ő is tud kezelni.
Ezt követően beállította az egyénre szabott kezelési programokat, majd ki is próbáltuk. Minden kérdésünkre válaszolt és biztosított bennünket arról, hogy ezután is folyamatosan tartani fogjuk a kapcsolatot, e-mailt fog küldeni a kutatási eredményekről, az új kezelési programokról. Arra biztatott minket, hogy ha bizonytalanok vagyunk a BEMER eszköz használatában, vagy váratlan egészségügyi probléma merül fel a családban rögtön hívjuk és segít a kezelési program beállításában.
Köszönjük a pontos és szakszerű átadást.
Harsányiné Erika